1.-2. Fejezet

ELSŐ FEJEZET

Stoke

 

 Fordította: Sweety

Egyik testvérünk a földben feküdt. Kurvára utáltam ezt a szart. Tank egy héttel korábban hunyt el, és mi - a motoros testvérei - a ravatalozóban ülve tudtuk meg, hogy Tanknak rengeteg titka volt.

És az egyik ilyen titok miatt ölték meg.

Egy másik titok kibaszottul sokkolt mindannyiunkat.

És ez a titok ott ült egyenes derékkal a templom elejében, miközben a szertartásvezető egyre csak beszélt és beszélt Istenről, Tankról és az életéről.

Tank egyike volt azon testvéreknek, akivel nem igazán jöttem ki, de mivel testvér volt, és én ki akartam mutatni a tiszteletemet, így eljöttem.

Nyílt titok volt, hogy Tank sunyi, goromba szemétláda volt a nőkkel szemben. De mégis, számíthattunk rá, bármilyen helyzetben. Imádott keményen bulizni, még keményebben dugni, és a végletekig kiélvezni az életet.

Így ölette meg magát.

Talon jobban ismerte Tankot. Barátok voltak, mégsem tudott mindenről. Nyilvánvalóan a klubunkban senki sem ismerte eléggé.

Különben valaki tudta volna, hogy a köcsög nős, és hogy két tizenéves gyereket hagy maga után.

A szertartás véget ért, és mindannyian kivonultunk. Egy csoportban álltam Talonnal, Vadmacskával, Grizzel, Deannával, Killerrel, Fecsegővel, Blue-val és a nőjével, már egy éve, Claryvel.

– Tudott róla valaki? – kérdezte Blue.

Egybehangzó nemleges választ kapott.

Griz válla fölött átnézve a tekintetem a nőn landolt. Basszus, gyönyörű volt. Nem, egyáltalán nem ismertem, de a pokolba is, a testem több szempontból is meg akarta ismerni.

Mekkora faszság. Dugásra gondolni, miközben ő éppen a férjét helyezte nyugalomba.

Nem az én hibám, hogy lenyűgöző volt.

Megnyaltam az alsó ajkamat, a tekintetem végigvándorolt a testén, ahogy a ravatalozó ajtaja mellett állt, mintha várna valakire. Hosszú, világosbarna haja csillogott a kései napsugarakban. Gömbölyded teste a kezeimért könyörgött. Zöld szeme vörös és duzzadt volt, de nem láttam könnyeket, és mivel végig őt néztem a szertartás alatt, észrevettem, hogy csak a gyermekei sírtak mellette csendesen. A teste semmi jelét nem mutatta annak, hogy egyáltalán sírt volna.

Talán visszatartotta. Talán akkor tört össze, amikor egyedül volt.

Bár valamiért úgy sejtettem, hogy nem ez a helyzet.

– Valakinek be kell őt vonnia a nyájba – jelentette ki Vadmacska.

– Cica – kezdte Talon.

– Nem, drágám, nézz rá. Ott áll, és védi a gyerekeit, de senki, de tényleg senki nem lépett oda hozzá, vagy beszélt vele. Más szóval, senki sem fedezi.

Talon megdörzsölte az arcát, és felsóhajtott. – Bassza meg.  Jól van. Menj, csináld a szarságaidat. – Azzal rávigyorgott, és Vadmacska meg a puncicsapat elindult Tank asszonya felé.

Mind figyeltük, és biztos voltam benne, hogy mindünknek feltűnt, mikor látta meg Tank asszonya a közeledő nőket, mert az egész teste megmerevedett. Falakat emelt maga köré. Nem volt kérdés, hogy miért.

Zara kinyújtotta a kezét. Tank nője lenézett rá, és mondott valamit, közelebb húzva a gyerekeit magához. A gyerekeket, akik, ha tippelnem kéne úgy tizenhárom és tizenhat év körüliek lehettek, a tizenhárom éves a fiú, a tizenhat éves pedig a lány. Mindketten felbámultak Vadmacskára és a csapatára.

Megrázta a fejét arra, amit Zara mondott, és Deanna előrelépett. Összerezzentem. Mocskosszáj sosem volt az a simulékony, vagy gyengéd fajta, és a nő tágra nyílt szemeiből ítélve Mocskosszáj épp most baszta el. Fecsegő gyorsan előrelépett, és mondott valamit, amin egy darabig elgondolkodott. A nő ismét megrázta a fejét, és válaszolt valamit. Ekkor átpillantott Zara válla fölött, és tekintete a mi csoportunkon landolt.

A nők felénk fordultak. Clary volt az első, aki visszafordult a nőhöz, és mondott valamit, amitől az kissé elmosolyodott, de ismét megrázta a fejét.

Nagyon bombázták a nőt.

Ekkor jött ki a temetési vállalkozó, és az özvegy a gyerekeivel együtt elfordult a puncitársaságtól, és beszélgetni kezdett vele.

Vadmacska megfordult, és általában mosolygós arcán most aggódó grimasszal indult vissza felénk. Valójában az összes nő szomorúnak vagy aggódónak tűnt.

Amint odaértek hozzánk, megkérdeztem: – Mi a fene történt?

Miután a főnök a karjába húzta Vadmacskát, azt mondta: – Nem akar hozzánk tartozni, és semmilyen kapcsolatot sem akar velünk.

– Hogyhogy, cica?

– Azt mondja, hogy inkább egyedül szeretne maradni, nem mintha nem értékelné, hogy segíteni akarunk, de megfelel neki a jelenlegi élete. Van egy olyan érzésem, hogy nem szereti a motorosokat.

Megfordult egy gondolat a fejemben.

– Itt az ideje az erősítésnek – mondtam. Talon rám nézett, én pedig hozzátettem: – Hívd fel. Vadmacska, tartsd rajta a szemed. Ha megmozdulna, hogy elmenjen, tartsd fel...

– Malinda – tette hozzá Ivy.

Államat felemelve hozzátettem: – Tartsd fel Malindát, amíg ideér. – Nem helyes, hogy a nő egyedül maradt egy ilyen nehéz helyzetben.

– Rendben – bólintott. Ő és a csapata közelebb sétáltak Malindához.

Kibaszottul lenyűgöző név. Malinda.

– Jézusom, biztos vagy benne? – kérdezte Blue.

– Neki mindig sikerül közel férkőzni az emberekhez. Ha valaki át tud mászni a falain, az ő.

Mindannyian bólintottak. Talon felemelte a telefonját, megnyomott egy gombot, és a füléhez tette. Egy másodperc múlva beleszólt. – Helyzet van. Szükségünk van rád. Igen, rendben, oké. Bassza meg, komolyan? Aha. Rendben. – Talon letette a telefont, és felnyögött. – Nemsokára itt lesz.

Amíg vártunk, figyeltünk. Szerencsére a temetkezési vállalkozó beszélgetésbe vonta Malindát, amíg meg nem láttuk a felénk kocogó erősítésünket.

– Sziasztok, én szeretett pasi csokrom. Hívtatok hát itt vagyok. Mit akartok tőlem, a testemen kívül? – kérdezte Julian, ahogy megállt Talon mellett.

Mindannyian felsóhajtottunk. Julian olyan volt, mint egy túl izgatott kiskutya, akitől azt kívánod, bárcsak felnőne a picsába, és leállna az idegesítő viselkedéssel. Az egyetlen probléma ezzel, hogy Julian soha nem fog felnőni. Mégis hasznunkra volt, mert a feszült pillanatokban mindig tudta, hogyan kell másokat megnyugtatni. Kurvára utáltam beismerni, és halálbiztos, hogy neki soha nem is mondanám, de az ilyen pillanatokban jó volt, hogy van nekünk.

Griz ismertette a helyzetet, és a végén Julian a mellkasához kapott, és zokogásban tört ki.

– Jézusom, már megint itt tartunk – motyogta Killer. Én kuncogtam mellette.

– Ó, te jó ég! Melengeti a meleg szívemet, hogy mindannyian itt akartatok tudni, hogy segítsek. Gondoljátok, hogy most már be tudok illeszkedni a klubba, tag lehetek?

– Julian – morogta Talon.

– Csak vicceltem. – Elmosolyodott, és Malindára nézett. – Az a gyönyörű, szegény asszony. Ne aggódjatok emiatt. Ez a meleg mamamaci majd vigyáz rá. Bár a fizetségről még beszélnünk kell.

– A kurva életbe, ne! Már beleegyeztem, hogy elviheted a nőket egy csajos estére, aminek kurvára tuti baj lesz a vége. Most megteszed ezt, vagy elmondom Matthew-nak, hogy ingyen seggmasszázst kínálsz a testvéreknek.

Julian Talonra bámult. – Kegyetlen ember vagy, Thor. De sajnos a fiúcska már tudja ezt.

– Gondolod, hogy emlékeztetőt akar? – vigyorgott Talon.

– Nem – csattant Julian. – Tudod, hogy egy hónapba telt, mire túltette magát rajta. – Azzal sarkon fordult, és Malindához meg a temetkezési vállalkozóhoz trappolt. Odaérve közbevágott, és bemutatkozott. A temetkezési vállalkozó hamarosan lelépett, talán egy kicsit túl soknak találta Juliant. Onnantól kezdve csak néztük, ahogy Julian fergeteges varázslatot hajtott végre, és pillanatokon belül a gyerekek nevettek, Malinda pedig mosolygott.

Na, ezt aztán kurva jó volt látni.

– A nők kurvára tehetetlenek vele szemben – morogta Griz.

– Mi az istenért szeretik őt ennyire? – kérdezte Killer.

– Mert napsütést hoz az életünkbe – mondta Clary, amikor a nők odasétáltak hozzánk. Mindegyik férfi a karjaiba zárta a nőjét.

Én nem akartam semmit ezekből a baromságokból.

Szex. Engem csak ez érdekelt.

Egyszer már megégettem magam, Helennel, Fecsegő barátnőjével. Úgy volt, hogy komollyá válnak a dolgok, de aztán rájött, hogy egy motoros nem neki való. Ehelyett valami pimasz egyetemista srácot választott, akiről nem is tudtam, amíg az ágyban nem találtam őket. Ezután ridegen elfordult tőlem, és azóta nem is volt annyira jelen Fecsegő életében.

A szerelem és az érzelmi szarság nem érte meg a kibaszott fáradságot.

Jobb volt a véletlenszerű dugópartnereknél maradni.

Így senki sem sérült.

Még ha figyeltem is Malindát, és szükségét éreztem, hogy vigyázzak rá, mindezt egyetlen okból tettem. Meg akartam dugni.

Legalábbis ezt mondtam magamnak.

Habár a viharos pillantásból, amit nem csak ő, de a gyerekei is vetettek felém, nehéz vadászatnak ígérkezett. Megvillantottam a megawattos mosolyomat, mire ő valósággal összerezzent.

Hát, bassza meg!

Ekkor újra egy pöcsnek éreztem magam, mert megpróbáltam felszedni a kibaszott férje temetésén.

Ja, nem ez volt a legjobb húzásom.

Úgysem érné meg, nem a gyerekekkel a puttonyban. Soha nem keféltem még olyan nőt, akinek gyerekei voltak, miért is akarnám most elkezdeni?

Nem akartam.

Felejtsd el az átkozott ajkával együtt, amely már most is olyan duzzadtnak látszott, mintha alaposan megcsókolták volna.

Felejtsd el a Julian karjára tett kezét, ahogy szégyenlősen mosolygott rá. Mert azt a kezet magamon akartam, és legszívesebben letéptem volna Julian karját a kibaszott testéről, amiért hagyta, hogy a keze rajta legyen, amikor inkább rajtam kellett volna lennie.

Jézusom. Cseszd meg ezt a szart.

El kellett tűnnöm onnan, és találnom kellett valami hülye ribancot, aki kezelésbe veszi a kemény farkamat, ami azóta lüktetett, hogy Malindát megláttam.

Éppen elköszönni készültem, amikor észrevettem, hogy Julian felénk robog, miközben Malinda a másik irányba terelgette a gyerekeit.

Egy mosolygó Julian állt meg Griz mellett, és bejelentette: – Milyen jó vagyok? Bárki, aki szeretne leborulni és a lábam nyomát csókolgatni, az nyugodtan megteheti.

Mocskosszáj felhorkant. – Kösz, de nem, viszont elmondhatod, hogy mi történt.

– Malinda és a fia, Josh, valamint a lánya, Nary holnap eljönnek a grillpartira, hogy méltóképpen elbúcsúztassák Tankot a bázison.

– Milyen grillpartira? – kérdezte Vadmacska.

Julian szélesen elvigyorodott. – Arra, amit most neked kell megszervezned, hogy a magába zárkózott Malindát és a szörnyeit a mi kis nyájunkba fogadhassuk. Szüksége van rá. A gyerekeinek is, mert van egy olyan érzésem, hogy eléggé sok gond van velük, és Malinda már teljesen ki van készülve. Most, hogy a férje elment, minden segítségre szüksége lesz, amit csak adhatunk neki.

– Csodálatos vagy – kuncogott Clary.

– Ó, boglárka, köszönöm. És azt hiszem, jutalmul a klub minden motorosától kaphatnék egy puszit az arcomra. – Megkocogtatta az arcát, és Griz felé billentette a fejét.

– Kibaszottul kizárt – morogta Griz.

– Rendben, hölgyeim – szólt Zara. – Tekintettel arra, hogy a férjem elvesztette az egyik testvérét, és arra, hogy még több embert veszünk be a csapatunkba, itt az ideje, hogy megszervezzük a holnapi összejövetelt. Ki tart velem? – A kezét a körünk közepére tette. Ivy volt az első, aki ráfektette a sajátját, aztán Julian, majd Clary, és mindannyian megfordultak, hogy Mocskosszájra nézzenek.

– A kurva életbe, Jézusom, rendben. – Rátette a kezét a többiekére, és mindannyian elindultak, miután enyelegtek kicsit a partnerükkel.

Amikor már hallótávolságon kívül voltak, Talon felénk fordult. – Ma este találkozunk. Ki kell derítenünk az összes szarságot, amibe Tank belekeveredett. Rá kell jönnünk, hogy a halálát meg kell-e bosszulnunk, és kurvára ki kell találnunk, hogy tett-e bármi olyat, ami Malindára is bajt hozhat.

Egy állemeléssel szétoszlottunk. Kizárt, hogy kihagyjam ezt a találkozót.

 

Második fejezet

 

Malinda

 

Fordította: Sweety

 

A férjem meghalt. Gyászolnom kellett volna, de nem tettem. Zaklatottnak kellene lennem, mégsem voltam az, pedig épp az imént temettem el.

Miért?

Tudtam a választ. Nehéz volt elfogadni, megérteni, és néhányan nem is fogják. Valami kőszívű ribancot láttak bennem. De nem voltam az. Legalábbis nem gondoltam, hogy az vagyok.

Sírj a fenébe.

Nem, nem történt semmi.

Érezni... de nem. Nem éreztem semmit.

Keményen megcsíptem magam. Meg is van. A szemem könnyezni kezdett.

Csak hogy aztán elmúljon.

Jézusom.

Terry May, más néven Tank, és én tizennyolc éves korunkban házasodtunk össze, amikor először lettem terhes, a lányunkkal Naryvel. Kezdetben a házasságunk boldog volt. Úgy bánt velem, mintha én lennék a legértékesebb ember az életében. Keményen dolgozott, mégis volt ideje Naryre és rám amikor hazajött. Két évvel később Josh is belépett az életünkbe; a dolgok ismét remekül alakultak. Igen, voltak apró vitáink, de semmi olyan, amit ne tudtunk volna kezelni vagy megoldani.

Nem sokkal Josh születése után Tank közölte velem, hogy elhagyja a régi motoros klubját, és csatlakozik egy másikhoz, a Hawkshoz. Nagyra tartotta őket, és én nem az a fajta nő voltam, aki vitatkozik egy ilyen dologról, főleg, amikor ő már eleve örült, hogy ennek a klubnak a tagja lehet.

A dolgok onnantól kezdve megváltoztak. Kis dolgokkal kezdődött. Részegen jött haza, és amikor Josh felébredt a Tank által csapott zajokra, dühös lett, kiabált, majd teljesen felöltözve bemászott az ágyba, és elájult. Másnap csak nagyon későn kelt fel. Nyűgös volt, és el akarta hagyni a házat, amilyen gyorsan csak lehetett. Sokszor megkérdeztem tőle, hogy mi folyik itt, de nem mondta el. Nem mondott semmit, máskor meg, hogy semmi közöm hozzá.

Egy héttel a huszonegyedik születésnapom előtt hazajött a testvérével, Oscarral. Belépett a bejárati ajtón, és megparancsolta, hogy vigyem el a gyerekeket otthonról egy napra. A testvére mindig is megijesztett; sosem szerettem, ahogy a rám nézett. A csillogás a szemében elárulta, hogy rossz dolgokat tenne velem, de védett voltam csak mert a testvére felesége voltam.

Nem tudtam, mi történt aznap. Mindketten idegesnek tűntek, mégis izgatottak voltak valami miatt. Inkább hallgattam és elmentem a gyerekekkel.

Egy héttel később történt.

Egy héttel később, a huszonegyedik születésnapomon szerettem ki a férjemből.

Hiába viselkedett furcsán, hiába volt nap, mint nap mogorva, soha, de soha nem gondoltam, hogy a szívem egy pillanat alatt összetörhet.

És az iránta érzett szerelmem meghal.

De megtörtént.

Megtörtént, mert a huszonegyedik születésnapom estéjén a szomszédunkra, Mrs Cliffre bíztam a gyerekeket. Kedves öregasszony volt, és bármit megtett volna az emberekért. Így a gyerekek átmentek éjszakára. Izgatottan rohangáltam a házban, azt akartam, hogy minden tökéletes legyen, mert bár az én születésnapom volt, mégis különlegessé szerettem volna tenni számunkra. Legalább egy hónapja nem feküdtünk le egymással, és már több mint készen álltam.

Harisnyakötőbe, bugyiba és egy szexi rózsaszín fűzőbe öltöztem. Emlékszem, hogy azon az estén csak mosolyogtam magamban. Megszédültem az izgatottságtól, és arra gondoltam, hogy mit tartogathat az éjszaka.

Talán ma lesz valami, és erre a gondolatra a testem sírva fakadt a boldogságtól. Újra és újra felcsendült a fejemben  a"Bow– Chica– Wow– Wow– Wow".

Egészen addig, amíg részegen be nem lépett az ajtón.

A bejárati ajtóhoz léptem, miután meghallottam az utcán érkező Harley kipufogójának hangos dörrenéseit, a mosoly hamar lefagyott az arcomról, amikor megláttam, hogy tántorog.

Egyetlen pillantást vetett rám a ködös szemével, és rosszindulatú hangon dörmögte:

– Ki a fasznak öltöztél ki? – Még egy lépést tett befelé, és becsapta az ajtót. – Azt vártad, hogy a szeretőd idejön?

– Mi? Nem – kiáltottam, bosszantott, hogy egyáltalán képes volt ilyesmire gondolni. Eddig csak egyetlen férfival voltam, és az a férfi itt állt előttem enyhén imbolyogva.

– Baromság – köpte ki. Gyűlölettel a szemében közeledett felém, és én most először hátráltam el a férjemtől. – Úgy nézel ki, mint egy hülye, kövér ribanc.

– Tank, bébi, ezt érted csináltam – mondtam, a hangomat fájdalom járta át. A szavai kizsigereltek.

– Hát, nem szeretem, ha a feleségem úgy néz ki, mint azok a kurvák, akikkel a klubban dugok.

Egy könnycsepp hasított a szívembe.

– Azonnal vedd le! – harsogta.

Még mozdulni sem volt lehetőségem. Másodpercek alatt rajtam volt, és durván letépte rólam a ruhát. Nyüszítettem és sírtam, ahogy a kezei keményen markoltak, és minden ruhát lerángattak rólam.

– Bassza meg – sziszegte. – Még az sem jelent különbséget, hogy meztelen vagy. Mi a fenéért vettem el egy ilyen ronda tyúkot?

Kegyetlen szavaitól még jobban megrepedt a szívem.

– Menj, és vedd fel azt a kibaszott hülye hálóingedet. Aztán talán megduglak. Már ha egyáltalán fel tudom állítani.

– Kérlek, ne beszélj így velem – könyörögtem.

Hozzám lépett, szorosan megragadta az állkapcsomat, és az arcomba ugatott: – Úgy beszélek veled, ahogy akarok. Azt csinálok veled, amit akarok. Itt az ideje, hogy megtanulj viselkedni. Te csak egy ribanc vagy, akihez hazajövök, aki tisztán tartja a házamat és vigyáz a gyerekeimre.

– Nem – suttogtam. Behunytam a szemem, és tudtam, hogy nem bírom ki. Ezt nem kellene elviselnem. Bal kézzel megragadtam a csuklóját, és eltoltam az arcomtól. Felnéztem, a szemébe bámultam, és azt kiáltottam: – Nem. Nem fogod ezt tenni velem. Velünk. Ez nem te vagy, Tank.

Humor nélkül felnevetett, és pofon vágott.

– Tudd, hol a helyed, ribanc. Soha többé ne merj így beszélni velem, és tedd, amit mondtam, baszd meg! – Ezzel a földre lökött, és többször is hasba rúgott, amíg vért nem köptem. Lehajolt, és még kétszer pofon vágott.

Azzal megfordult, és a hálószobánk felé indult. A válla fölött még visszaszólt.

– Ne fáradj azzal, hogy bebújsz az ágyamba. Nem akarom, hogy ott legyél. Megérdemled, hogy a padlón aludj, mint egy kutya, ami vagy.

Akkor sem tudtam volna megmozdulni, ha megpróbálom.

Azon az éjszakán, a nappali padlóján feküdtem, és sírtam a kínzó fájdalomtól, amíg el nem ájultam.

De mielőtt az öntudatlanságba zuhantam volna, tudtam, hogy a szívem jobban vérzik, mint a szám.

A szívem megrepedt, és a résen át kiömlött a szerelmem a férfi iránt, akihez hozzámentem.

Kifolyt, nem hagyva mást maga után, csak a gyötrelmet.

Ez volt az a nap, amikor megszűntem szeretni.

Néhányan talán őrültnek tartanak, hogy vele maradtam. Néhányan talán megértenék, hogy miért tettem.

Megvoltak a saját okaim.

De én magam se értettem ezeket igazán.

Ha elmegyek, annyi mindent elvesztettem volna: a házat, a pénzt, a biztonságot.

Nevetséges kifogások voltak.

A legnevetségesebb az volt, hogy nem akartam újrakezdeni. Nem akartam másik férfit találni, mert mi van, ha az még rosszabb, mint Tank?

És komolyan, két gyerek anyja voltam... ki akart volna engem?

Így hát maradtam.

Abban a reményben maradtam, hogy a dolgok jobbra fordulnak. Hogy az a férj lesz aki tudtam lehetne, aki volt. Hogy az az apa lesz, aki lehetne és aki volt, amikor Nary megszületett.

De nem lett. Többé nem.

Azért is maradtam, mert másnap reggel, amikor Tank kijött a hálószobából, és meglátott meztelenül, zúzódásokkal és véresen a padlón, káromkodott, és odarohant hozzám.

– Bébi, baszd meg, bébi. Mi történt? Ki tette ezt veled?

Semmire nem emlékezett.

És amikor elsuttogtam a szavakat: – Te voltál – láttam a fájdalmat a szemében. Láttam, ahogy a döbbenettől tágra nyílik, és elönti a megbánás, ahogy minden, amit tett, felszínre tört az elméjében.

Könnyek gyűltek a szemébe. Az arcom felé nyúlt, majd összerezzent és visszahúzta a kezét.

– Bassza meg. Jézusom! – kiáltotta a szobába. Felállt a padlóról, csak egy boxeralsóba öltözve, és végig rohant a folyosón. Egy lepedővel tért vissza, és a hideg testemre terítette.

– Kérlek... baszd meg, bébi. Nem gondoltam komolyan. Soha nem gondoltam komolyan, amit mondtam vagy tettem. Nem tudtam irányítani. Nem tudtam megállítani magam. Be voltam tépve, bébi.

– Kórház – zihálva csak ennyit sikerült mondanom.

– Igen, persze, persze, bassza meg.

Bevitt a kórházba; eltört két bordám, az arccsontom, és mindenütt zúzódásokkal volt tele a testem. Persze megkérdezték, hogy hogyan történt. Azt mondtam, amit a legtöbb nő mondana ilyen helyzetben – leestem a lépcsőn. Szemtanúk nélkül nem tehettek mást, minthogy összefoltoztak és elengedtek.

Tank ezután átment a szomszédba, és megkérte Cliff asszonyt, hogy maradhassanak még nála a gyerekek. Azt mondta neki, hogy elestem és megsérültem, és hogy gondoskodnia kell rólam. Elvállalta, mert nem sok olyan dolog volt, amit Cliff asszony ne tett volna meg. Lehet, hogy egy kicsit különc, de kedves volt, és biztonságos helyet nyújtott a gyerekeknek.

Azután a nap után Tank megint más lett. Nem volt a normális önmaga, aki akkor volt mikor megismerkedtünk. Nem volt az a gonosz, morcos ember sem. Ehelyett csendes, hideg és élettelen lett. Tudtam, hogy megbánta, amit velem tett. Bár sosem mondta, láttam a fájdalmat a szemében, de nem tudtam megbocsátani neki, így nem tudtam őt megnyugtatni sem.

Együtt éltünk, és ez volt minden.

Mégis, egy ágyban aludtunk. Már régen elmúltak a könnyed simogatások, a szerelmes érintések. Ő a saját oldalán aludt, én pedig az enyémen.

Nyugodtan beszélgettünk egymással, de már nem volt mosoly, nem volt nevetés, és nem volt többé szerelem kettőnk között.

Így volt ez egészen a halála napjáig.

A testét egy bozótban találták meg. Egy lőtt seb a mellkasán, amely egyenesen a szívébe hatolt. Valaki megölte. Én tudtam ezt; a rendőrség tudta ezt, és biztos voltam benne, hogy a motoros testvérei is tudták ezt.

Amit nem tudtuk, hogy miért.

Remény.

Ez volt minden amit tehettem, remélni, hogy bármi és bárki is okozta a halálát, nem vezeti vissza hozzám, a házhoz és a gyerekeimhez.

– Anya?

Az ablakból a vállam fölött Naryre, a tizenhat éves lányomra pillantottam, és elmosolyodtam. Annyira hasonlított rám. A konyhaajtóban állt, fülén a telefonjával.

– Igen, drágám? – mosolyogtam.

Mosolyognom kellene? Nem voltam biztos ebben. Beleőrültem a gondolatba, hogyan kéne viselkednem. Mit tenne egy normális nő, ha elveszítené a férjét? Elhúztam a szám, aminek hatására Nary felvonta rám a szemöldökét. A fenébe, biztos furán néztem ki, ezért megdörgöltem az arcom, és vártam, mit akar.

– Átmehetek Mitch-hez?

Lehunytam a szemem, visszafordítottam a fejem az ablak felé, és mély levegőt vettem. Tudtam, hogy a helyzet a teljes figyelmemet igényli, ezért megfordultam. – Nem, drágám. Épp most temettük el az apádat. Szerintem jó, ha itthon maradsz, nem?

Megforgatta a szemét. – Nem mintha ez olyan nagy dolog lenne. Nem igazán törődött velünk. Miért is törődnénk mi vele? – mondta a lány, aki kisírta a szemét a templomban.

– Nary, kérlek, csak maradj itthon ma este.

– Jézusom, anya.

– Nary! – kiáltottam. – Vigyázz a szádra!

A kis szarházi egyre inkább úgy viselkedett, akárcsak én ebben a korban, és tudtam, mennyire szörnyű tinédzser voltam, ettől a gondolattól összerezzentem.

Rám bámult. – Tökmindegy. – Aztán megpördült, és így szólt a telefonba:

– Bocs, Mitch, de itthon kell maradnom, és úgy kell tennem, mintha törődnék a lúzer apámmal, aki úgy bánt velünk, mintha leprások lennénk. - Felhorkant. – Az őröm majd holnap elenged.

– Nem – szóltam. Visszatrappolt a nappaliba. – Meglátogatjuk apád barátait.

– Én nem megyek – nyafogott.

Pedig muszáj volt. A közelemben akartam tudni Nary– t és Josh– t arra az esetre, ha bármi történne az apjuk halála miatt.

– De igen, és nem akarok többet hallani erről. Megteszed ezt, vagy nincs telefon egy hónapig – mondtam.

Zihált. – Nem tennéd.

– De igen, drágám. Ezt te is tudod.

– Miért vagy ilyen gonosz, miután eltemettük apát?

Ó, Istenem.

Nem látta, milyen vicces, hogy ezt mondta? Mikor pár perce még azt mondta, hogy nem érdekli.

Pedig tudtam, hogy érdekli. Ő is tudta, hogy érdekli, és mindketten tudtuk, hogy Josh– t is érdekli.

A mai este a gyerekeim miatt volt. Vissza kellene emlékezünk a szép időkre... még ha azok csak ritkák és távoliak voltak is.