21.-22. Fejezet

 

Huszonegyedik fejezet

 

Malinda

 

Fordította: Sweety

 

Másnap mosolyogva ébredtem, mert annyira élveztem az előző éjszakát, különösen, amikor hazaértünk és együtt megfürödtünk. Még sosem volt részem vizes szexben, de ez határozottan olyasmi, amit újra meg akartam tenni.

Declan még mindig mélyen aludt mellettem, átkarolva a derekamat. Csodálatosan nézett ki a függönyökön keresztül beszivárgó reggeli fényben. A haja kócos volt, amitől a szokásosnál is fiatalabbnak tűnt. Nem akartam megmozdulni, de muszáj volt. Az ágy melletti ébresztőórára pillantva, láttam, hogy tíz óra, és hamarosan megérkezik egy szállítmány az élelmiszerboltból.

Halkan kikászálódtam az ágyból, és felvettem a köntösömet. Hideg lehetett a reggel, mert amint a kemény fapadlóhoz ért a lábam, a frissességtől megborzongtam. Egy pár bolyhos papucsot felvéve, a szomszédos fürdőszobába sétáltam, és elvégeztem a reggeli rituálémat.

Ahogy farmerbe és pulóverbe öltözve mentem a konyhába, azt reméltem, hogy Mrs. Cliff időben el tudta vinni a gyerekeket az iskolába. Bár Saxonnal együtt vitték őket, így sanszos volt, mert ő nem tűrte volna, hogy késleltessék.

Vizet töltöttem a vízforralóba, és bekapcsoltam. Miközben vártam, hogy felforrjon, kinéztem a konyhaablakon, és a tegnap estére gondoltam. Amit Ivy-éknál csináltunk, az forró, szexi és átkozottul izgalmas volt. Ez olyasmi, ami a rohanó életünk miatt csak hébe-hóba történhetett meg. De azt is tudtam, hogy amit csináltunk, az nem fog örökké tartani, ezzel együtt örültem. Olyan volt, mintha ez egy szakasz lenne az életünkben, amin együtt mentünk keresztül, egy olyan szakasz, amit mindannyian élveztünk, és amiről tudtuk, hogy jó móka, amíg csak tart.

Semmi sem tartott örökké.

Kivéve... a szerelmemet a pasim iránt.

A fürdőszobai kalandunk után Declan ágyba vitt, és újra magáévá tett. Azonban az, ahogyan fölöttem mozgott, más volt, mint minden eddigi alkalommal. Mintha egészen új módon kényeztette volna a testemet. Csodálatos volt az az édes, lágy érintés, ahogyan hozzám ért, és ahogyan a farkát belém csúsztatta. Már ennek az izgalomnak és szerelemnek a gondolatától is libabőrös lettem.

A vízforraló sípolására felugrottam, majd a kopogás miatt a bejárati ajtón felsikkantottam. Gyorsan kisétáltam a nappaliba, és megláttam Declant, aki egy szál farmerben közeledett a folyosón. Sosem voltam az a fajta, aki megállt és megcsodálta a látványt, de most mégis muszáj volt. A lábam megtorpant, és szemügyre vettem a páromat, aki vigyorral az arcán lépkedett felém a hatalmas, lenyűgöző alakjával.

– Szerelmem, majd később felfalhatsz. Most ajtót kell nyitnom. – Kuncogva lépett el mellettem, és a fenekemre csapott. Kinyitva az ajtót, a küszöbön egy pattanásos, tinédzser fiú állt, kezében egy doboz élelmiszert tartva. – Köszönöm – mondta Declan.

A fiú szeme kitágult. Ó, biztos új lehet a melóban. Úgy tűnt, fél Declantól, és meg tudtam érteni, hogy miért. Hatalmas ember volt, sebhelyekkel a mellkasán és a hasán.

– Én-én-én h-hozom a másik dobozt– dadogta a szegény fiú, majd megfordult, és elszaladt az ösvényen a járó motorú furgonjához.

Declan mögé lépve, ahogy az első dobozt a padlóra tette a házban, és kiegyenesedett, átkaroltam a derekát. Alig értem körül az ujjaimmal a jól megtermett alkata miatt.

– Tudod,– kezdtem – legközelebb talán hagynod kéne, hogy én nyissak ajtót. Szerintem megijesztetted szegény fiút.

– Jól is teszi, ha megijed – horkant fel.

A szememet forgatva megcsókoltam a hátát, felvettem a dobozt a padlóról, és kivittem a konyhába.

Miután letettem a pultra, a vízforralóhoz mentem, és újra bekapcsoltam. Két bögrét vettem elő, és megtöltöttem Declanét kávéval, míg nekem most a kedvenc teámhoz volt hangulatom. Levettem a polcról a teásdobozt, de üres volt.

Megfordultam és elmosolyodtam, hála Istennek, épp most kaptunk egy új szállítmányt. Nem bírtam ki egy csésze tea nélkül. Kipakolva a dolgokat végül a doboz alján ráakadtam egy új doboz teára, éppen akkor, amikor Stoke besétált a konyhába a másik dobozzal és néhány bevásárlószatyorral.

– Igazad van. Azt hiszem, az a kölyök most pisilte össze magát. – Elmosolyodott, és letette a cuccokat. Megkerülte a pultot, és átölelt.

– Hát, nagy vagy és ijesztő – jegyeztem meg.

– És talán az sem segített, amikor Blue és Dive felszálltak a motorjaikra. Egy pillantást vetett a mellényükre, aztán vissza rám, hogy lássa, ahogy integetek, és a következő másodpercben már egy nedves folt volt a nadrágja elején.

A számhoz kaptam a kezem, hogy eltakarjam a nevetésemet. Ezt tényleg nem szabadna mulatságosnak találnom.

– Ez gonosz – kuncogtam.

– Nem tehetsz róla, hogy az embered nagy és ijesztő. Neked amúgy is így tetszik. – Mogorván rám nézett, és rám dörrent.– Hozd a kibaszott kávémat, ribanc!

– Pfft, ne merészeld ezt rajtam kipróbálni – csattantam fel félszívvel, megcsókoltam az arcát, és hátra löktem. Visszamentem, hogy befejezzem az italunkat. A csészével a kezemben megfordulva figyeltem, ahogy a párom körbejárja a konyhát, és elpakolja a bevásárlást.

Megfújtam a forró teámat, mielőtt azt mondtam volna: – Te vagy a konyhai ribancom.

Aztán kitört belőlem a nevetés, amikor a teste hirtelen megdermedt, félúton a hűtőszekrényben, kezében egy tejes dobozzal.

Pislogott, és lassan felegyenesedett. – Te nem mondtad most ezt nekem.

Amikor elhalta nevetésem, vállat vontam, és azt mondtam: – De igen – majd belekortyoltam a teámba. Elindult felém. – Nem, te csak csináld tovább, amit eddig csináltál – parancsoltam. Ő morgott, és tovább jött. Még három kortyot sikerült meginnom, mielőtt kivette a csészét a kezemből, és letette a mögöttem lévő pultra.

– Ezért a megjegyzésért megfizetsz, szerelmem – sziszegte. Megfordított, és arra késztetett, hogy tegyem a kezemet az előttem lévő pultra.

Hangosan felnyögtem, amikor a kezével végigsimított a fenekemen, majd megpaskolta. – Declan – ziháltam. Szorosabban markoltam a pult szélét, miközben szédülés vett erőt rajtam. – Declan – mondtam pánikoló hangon.

– Malinda?– kérdezte aggódó hangon – Elsápadtál, kedvesem. Mi a baj?

Válaszolni akartam neki, tényleg, de úgy éreztem, mintha a szám tele lenne vattával. A lábaim megroggyantak alattam. A földre zuhantam volna, ha Declan nem kap el.

– Én... nem... érzem... jól magam– sikerült elmondanom neki.

– Bassza meg, szerelmem. Malinda, nyisd ki nekem a szemed. – Könnyed érintést éreztem az arcomon.

Nyitva van a szemem, ugye?

Nem. Ó, Istenem, nem tudom kinyitni a szemem. Segítség!

– Malinda – kiáltotta az emberem. – Jézusom, ne, ne! A francba!

Éreztem, ahogy felemeli a testem és elindul. Tudtam, hogy másodpercekkel később már a kanapén fekszem; éreztem a hátamon, de nem tehettem semmit. Nem tudtam mozogni, kinyitni a szemem, vagy beszélni.

Mi a baj velem? Miért nem tudok semmit sem csinálni?

Nedvesség érintette az arcom, és tudtam, hogy azok a szememből kicsorduló könnyek.

– Blue! Dive! – üvöltött Declan. Meglepett, hogy a hangjától nem remegett meg a ház. Hallottam, ahogy a bejárati ajtó kivágódik.

– Stoke, mi a fasz van?

– Nem ébred fel, testvér. – Hallottam a fájdalmat a hangjában, a pánikot. Ki akartam nyújtani a kezem, hogy megnyugtassam, de nem tudtam. Mérges voltam, hogy nem sikerült. Nem akartam, hogy aggódjon.

– Hívd a mentőket, hívd Killert! – hallottam, ahogy Blue parancsolt. Dive biztosan visszasétált, mert nem hallottam, de tudtam, hogy megteszi, amit kértek tőle.

Blue léptei egyre közelebb értek, de hirtelen Declan felkiáltott.

– Állj! Ne, Jézusom, ne menj a közelébe.

Ó, Istenem, kérlek, engedd, hogy kinyissam a szemem. Az emberem szenvedett. El kellett mondanom neki, hogy jól vagyok.

– Stoke, már úton vannak az embereink – mondta Dive.

– Dive – figyelmeztette Blue. Biztosan felém tartott.

– Hátrébb a picsába – ordította Declan. Éreztem, hogy megmozdul a testem. Most a padlón feküdtem, Declan meleg karjaiban.

– Semmi baj, testvér – mondta Blue. Valami megmozdult a padlón. Talán a kanapét tolták el az útból?

Istenem, nem tudom. Declan ringatni kezdett a karjában, és újabb friss könnycseppek potyogtak a lehunyt szememből.

– Minden rendben lesz, kicsim. Minden rendben lesz – mondta újra és újra.

Nem voltam benne olyan biztos, hogy így lesz.

A legrosszabb az egészben az volt, hogy éreztem, ahogy az emberem összetörik, és tudtam, hogy nem tehetek ellene semmit.

Tehetetlen voltam.

Soha nem hittem volna, hogy a szívem még egyszer vérezni fog azután, amit Tank tett velem.

De így volt. Vérzett... nem, fuldoklott a vérben az emberemért.

 

 

Stoke

 

A fájdalom elképzelhetetlen volt. Az ereje a földre akart taszítani. Soha nem volt még ilyen intenzív vagy erős a fájdalom... bassza meg, ez gyötrelmes volt.

– Uram, hagynia kell, hogy elvigyük – mondta a dinka mentős fickó lekezelő hangon. Legszívesebben megütöttem volna. Csak másodpercekkel korábban érkeztek, de nem voltam olyan állapotban, hogy bármit is tehettem volna. Ahelyett, hogy figyeltem volna, a karjaimban ringattam a nőmet, mondván, hogy minden rendben lesz.

– Uram, lehet, hogy terhes?

Nem, nem lehet, ugye? Nem tudtam. Semmit sem tudtam, csak a fájdalmat éreztem.

Szóval nem válaszoltam.

– Uram, engedje, hogy elvigyük – mondta erőteljes hangon, és a nőm után nyúlt.

Morgás töltötte be a szobát.

– Bassza meg, húzz vissza a picsába, lassan. Majd én elintézem.

– A francba – mondta a mentős, és arrébb ment. Örültem, hogy így tett, mert éppen torkon akartam ragadni

– Stoke – szólt Killer. Éreztem, hogy mellettem van. – Testvér. A nődnek segítségre van szüksége. Meg kell vizsgálniuk, hogy meggyógyítsák – kérlelt. – Stoke, Krisztusom, testvér, nem teszel jót neki. Hagyd, hogy elvigyék.

– Sír, Killer. Nézd, látod a könnyeit. Hogy sír, ha nincs magánál? Alszik, ugye?

– Igen, testvér, úgy néz ki. De meg kell győződniük róla.

Tudtam, hogy az lenne a helyes, ha elengedném, hagynom kellett, hogy megnézzék, mi a baj. De bassza meg! Bassza meg! Féltem. Annyira féltem,  jobban féltem, mint eddig bármikor az életemben. Mi történik, ha elengedem, és soha többé nem látom? Elvinnék őt, és soha többé nem lenne meg a lelkem.

Ekkor még lélegzett. A karjaimban volt, biztonságban és lélegzett.

Minden más fájt.

Nem tudtam, mit gondoljak. Nem akartam mást tenni, csak átölelni a nőmet, amíg alszik.

– Nem engedhetem el, testvér – mondtam. – Nem tudom megtenni. Krisztusom, ha elengedem, akkor az valóságos lesz. Nem szabadna így lennie. Nem fog felébredni, Killer. Bassza meg! – A lélegzetem elakadt. Úgy éreztem magam, mint egy punci a testvéreim előtt, de nem érdekelt. Ez az én nőm volt, az én életem és az én lelkem.

Összeszorítottam a szemem, megköszörültem a torkomat, és azt mondtam: – El kell vinned őt. El kell... venned tőlem.

– Blue, Dive – szólalt meg Killer a szobába. Léptek mindenfelé, aztán forróságot éreztem a hátamnál.

– Jézusom – sziszegte valaki.

– Minden rendben, testvér? – Kérdezte Killer, majd megfogta a nőm karját. A felső ajkam felemelkedett. Nem szerettem ott látni. – Nyugalom, Stoke. Nem fogok ártani neki. Ezt te is tudod. Nekem ott van Ivy, ugye?

Baszd meg.

Kibaszott Krisztus.

Neki ott volt Ivy. Volt nője. Nem vette el az életemet.

Killer gyengéden megrántotta a karját. – Várj – morogtam. Az orromat a füle mellett a hajába fúrtam, és azt suttogtam: – Édesem, Malinda, el kell, hogy engedjelek, de nem sokáig, szerelmem. Majd meggyógyítanak, és én ott leszek. Ott leszek neked, Malinda, mindig és mindörökké. – Összeszorítottam a fogaimat, és mély levegőt vettem.

– Szeretlek, Malinda May. Légy erős, légy erős mindkettőnkért. Szükségem van rád. A francba, szerelmem, harcolj, bármi is legyen ez, harcolj értem, Joshért és Nary-ért, és a jövőnkért. – Az illatától való eltávolodás megölt engem. – Háromra – sziszegtem.

– Rendben – mondta Killer. – Egy, kettő, három. – Másodperceken belül kirántotta a karjaim közül, és a földre fektette, miközben Blue és Dive megragadta a karomat, és hasra terített a padlón, én pedig kiengedtem a düh üvöltését.

– Vigyétek ki – kiabálta Killer. A padlón fekve küzdöttem, hogy elszakadjak a testvéreimtől, hogy eljussak hozzá. – Vigyétek a kocsihoz. Kövessétek a mentőautót. Most! – ugatott.

Határozott, rendíthetetlen szorításban felemeltek a padlóról, és kirángattak a házból.

Huszonkettedik fejezet

 

Nary

 

Fordította: Sweety

 

Josh az emeleten volt, amikor meghallottam a mentő szirénázását, és azonnal tudtam, hogy valami baj van. Kirohantam a szobából, otthagyva Mrs. Cliffet a konyhában, aki a nevemet kiáltotta. Nem törődtem vele.

Az ablaknál elhúztam a függönyt az útból. A szívem összeszorult, a mentőautó pont a házunk előtt állt meg.

Anya.

Stoke.

Nem, nem, nem, nem.

– Gyermekem, gyere el az ablaktól – mondta Mrs. Cliff, és megragadta a karomat.

Kiszabadítottam magam a szorításából, és megráztam a fejem. – Oda kell mennem.

– Nem fogsz. Itt maradsz. Ők mindent kézben tartanak.

– Kérem, muszáj... én, az anyám... ne – sírtam, miközben néztem, ahogy a mentősök berohannak a házba. Harley-k álltak a bejárat elé. Killer, Stoke legjobb barátja, és egy másik motoros, azt hiszem, Dodge, leszálltak a motorjaikról, és berohantak a házba.

Mrs. Cliff az előszoba felé fordult, amikor hallottuk, hogy a hátsó ajtó kivágódik. Nem mozdítottam a tekintetemet a szomszéd házról. Alig vártam, hogy odamenjek. Látnom kellett. Tudnom kellett. Nem tarthatott itt... nem akkor, amikor történt valami anyámmal vagy Stoke-kal.

– Át kell mennem oda – sziszegtem az összeszorított fogaim között.

A mellkasomhoz kaptam a kezem. Fájt a szívem. Megrémült, akárcsak én.

Nem veszíthetem el az anyámat.

Nem tudom.

Ő a mindenem.

Megígérem, hogy jó leszek, Istenem. Ígérem, hogy nem fogok többé problémát okozni. Jó jegyeket fogok hozni. Mindig hallgatni fogok anyára és Stoke-ra.

Jó leszek.

Csak segíts nekik. Kérlek, ne vedd el őket.

– Mrs. Cliff – szólalt meg mögöttem egy mély hang. Még mindig nem fordultam meg. Nem érdekelt.

– Oda kell mennem – mondtam könyörögve.

– Itt maradsz – parancsolta ugyanaz a mély hang.

Megpördültem, és szembenéztem Saxonnal. – Tudod, mi történik? Tudod. Ó, Istenem, mondd el, kérlek, kérlek, mondd el. – Odarohantam hozzá, és láttam, hogy megmerevedik. Éppen csak megálltam előtte, megragadtam a pólóját, és megráztam. – Mi történik?

– Nem tudok semmit. Azért küldtek ide, hogy veled és az öcséddel maradjak a házban.

– Gyermekem, csöndben kell maradnod, mielőtt riasztod a tesódat– mondta Mrs. Cliff.

A szám elé kaptam a kezem. Könnyek gurultak végig az arcomon, de elfojtottam a zokogást, mielőtt meghallották volna. Lehunytam a szemem. A fejem Saxon mellkasára borult. Ő megmerevedett.

Erősnek kell lennem az öcsémért.

Látni ezt, hallani ezt, meg fogja ölni őt.

Már annak a gondolatától is túlságosan félt, hogy elveszítheti bármelyiküket... vagy akár mindkettőjüket.

Erősnek kell lennem.

Miután valamelyest összeszedtem magam, vettem egy mély lélegzetet, felemeltem a fejem, és elléptem Saxontól és az ő tágra nyílt szemeitől.

– Igaza van, Mrs. Cliff. Josh nem tudhatja. Remélhetőleg a videojátékok órákig lekötik majd, ahogy szokták– mondtam nyugodt hangon, miközben belül sikítottam és sírtam.

Gondolkodás nélkül, a lábaim az ablakhoz vittek. Amikor láttam, hogy Stoke-ot káromkodva és küzdve vonszolják ki a házból, megragadtam a függönyt.

Aztán, ó, Istenem, aztán a mentősök hordágyon gurították ki anyámat.

Kérem.

Ne...

– Nary – mondta Saxon a hátam mögül. A vállamra tette a kezét.

– Ne – utasítottam. Kérlek, ne tedd, különben összetörök. – Mrs. Cliff, tudnom kell, hogy az öcsém még mindig biztonságban van-e itt. Tudnom kell, mi történt, hogy felkészíthessem őt... magamat.

– Oké, gyermekem. Majd én kiderítem – ajánlotta fel együtt érzően.

Dühösen megtörölve az arcom, az ablaknál álltam, és vártam, és figyeltem.

Addig néztem, amíg már nem volt mit nézni.

Addig néztem, amíg a szomszéd ház... a mi házunk el nem csendesedett.

Aztán még egy kicsit imádkoztam.

 

Malinda

 

A mentőautóban voltam a kórházba vezető úton. Az emberem, az én összetört emberem egy másik kocsiban ült. Még mindig hallottam a sikolyait a fejemben. Káromkodott és küzdött a testvéreivel, hogy visszajusson hozzám. Hogy elvigyen. Tudta, hogy segítségre van szükségem, de megrémült.

 

Killer

 

– Szóval az a fickó a férje volt? – kérdezte a Malinda életjeleit ellenőrző orvos.

Nem voltam éppen hülye kérdésekhez illő istenverte hangulatban, mégis azon kaptam magam, hogy válaszolok.

– Még nem, de majd az lesz.

– Még sosem láttam, hogy egy férfi így viselkedne.

Szemmel tartottam mindent, amit csinált. Stoke is így akarná. Nem hagynám, hogy bármi baja essen, amikor ő nincs mellette.

Végül feleltem a tökfilkónak. – Ő az élete. Nélküle ő egy senki.

– Honnan tudod?

Felhorkantam. Dühített, hogy ennyire ostoba. – Mert én is ugyanígy vagyok a nőmmel – csattantam fel, majd ráförmedtem.– Elég a kibaszott csevegésből. Tudod, hogy mi a baja?

– Még nem, de az életjelei rendben vannak. Ez furcsa.

– Mi a fasz folyik itt? – Mondtam ki hangosan a gondolataimat, miközben megfogtam a kezét. – Jobban teszed, ha rendbe jössz, Malinda. – Bassza meg, imádkoztam, hogy így legyen, különben senkit nem tudnék megmenteni, Stoke bosszú hadjáratától.

A keze kissé megszorította az enyémet. A tekintetem a kezünkre siklott.

– Megmozdította az ujjait – mondtam a férfinak.

– Ez nagyszerű. Ez jó jel. – Bólintott, amikor megálltunk.

A hátsó ajtók kinyíltak, és két nővér állt ott. Segítettek a hordággyal, majd az ajtók felé gurították, miközben az orvos az életjeleit vizsgálta.

– Killer! – üvöltötték a nevem. Gyorsan megfordulva Stoke-ot láttam az ajtók felé rohanni, unokatestvére, Lan, szaladt utána.

– Itt nem jöhet be – mondta az orvos, aki a hordágyat tolta. – Féken kell tartanod, különben egyáltalán nem fogja látni a lányt.

Picsába.

Féken tartani egy férfit, mikor az asszonyához akar jutni, az lehetetlen.

Mégis, elindultam a fivérem felé, és megfeszültem, amikor összeütköztünk. A földre rántottam, és vártam az erősítést. Stoke küszködött, káromkodott és harcolt ellenem. A szeme az ajtóra szegeződött, amikor az becsukódott, túloldalán a nőjével.

– Stoke, baszd meg, tesó, nyugodj meg, különben nem engednek be hozzá – ugattam.

– Figyelj rám – parancsoltam. – Kurvára figyelj rám. Megszorította a kezemet, tesó. Megmozdult. Minden rendben lesz.

Ekkor a karjaimba roskadt, és azt mondta: – Krisztusom.

 

Nary

 

– Nary gyermekem, gyere ide – szólt Mrs. Cliff a konyhából. Valamiért nem akartam elmozdulni az ablaktól, de kényszerítettem magam. Fáradtan és érzelmesen sétáltam végig a folyosón, egy csendes Saxonnal a sarkamban. Vajon egész idő alatt velem volt a nappaliban? Nem tudtam, de ha igen, nem értettem miért.

Belépve helyet foglaltam Mrs. Cliffel szemben, és ránéztem.

Elmosolyodott, és azt mondta: – Most beszéltem Lannal. Ő Stoke unokatestvére és zsaru. Azt mondta, hogy a kórházban vannak, mert anyukád elájult.

Elakadt a lélegzetem. Megfogta a kezem. – Semmi baj, gyermekem. Éppen most vizsgálják. Megtalálják, mi a baj, és segítenek anyukádon.

– D-de mi történt Stoke-kal? Miért rángatták ki?

Elvigyorodott. – Anyukád embere rosszul viseli, ha így látja anyukádat. Nehezen tűrte ezt a dolgot. Most a kórházban van vele. Lan azt mondta, hogy majd hívnak, ha többet tudnak.

– Úgy tűnik, minden rendben lesz – mondta Saxon az ajtóból.

Bólintottam az asztalt bámulva. Stoke tényleg törődött anyával, az ahogyan ő... még soha életemben nem láttam ilyen szerelmet.

Kiegyenesedve felnéztem Mrs. Cliffre. Csak annyit kellett tennem, hogy várok a következő telefonhívásra, ami tájékoztat minket, hogy anya valóban jól van. Hinnem kellett benne. A hit jó út volt az élethez.

Egyfajta megnyugvás áradt szét bennem. Igen, csak hinnem kellett, és bátornak lennem Josh előtt, amíg többet nem tudunk.

Ez megoldható volt.

Azt gondoltam megoldható, amíg egy alak be nem lépett a hátsó ajtón.

– Ne – kapkodtam a levegő után.

Mrs. Cliff megfordult a székében. – Mi a fasz? – szólalt meg.

Mert Malcolm állt ott, ránk szegezett fegyverrel.

– Azt hitted, megszabadulhatsz tőlem? Azt hitted, hogy ezzel vége lesz? Hogy az új apukád megfenyegeti az enyémet, hogy elküldjön engem. Tönkretetted az életemet, ribanc, és most itt az ideje, hogy megfizess ezért.

– Ide figyelj, te kis szarházi. Hagyd békén ezt a gyereket, és akkor nem foglak bántani. Takarodj a picsába a házamból – figyelmeztette Mrs. Cliff, miközben felállt.

– Fogd be a szád, nagyi, vagy téged lőlek le először.

– Hát, kénytelen leszel, ha őt akarod.

Malcolm elvigyorodott, majd felnevetett. – Nyugi – mondta, majd célzott a fegyverével, és lelőtte Mrs. Cliffet.

A sikolyom betöltötte az egész házat. Mrs. Cliff megragadta a mögötte lévő asztalt, miközben hátratántorodott. Egy pillanat alatt felpattantam a székemből, és segítettem neki leülni. Egyik kezét a mellére tette. Az arca már sápadt volt.

– A francba, ez jobban fáj, mint ahogy emlékeztem – rezzent össze Mrs. Cliff.

– Ne beszéljen – parancsoltam, és felnéztem a mosolygó Malcolmra. – Hadd hívjam a mentőket, aztán veled megyek – könyörögtem, és újabb könnyek töltötték meg a szemem. Saxont kerestem, de nem volt sehol.

– Nem tehetsz semmit. Gyere ide, ribanc – kiáltotta.

– Nem – mondtam.

– Most! – harsogta, én pedig felugrottam. Ekkor láttam, hogy nagy levegőt vesz, majd hozzátette: – Gyere velem most, vagy megint belelövök.

– H-hogy találtál meg? – kérdeztem. Az időhúzás mindig bevált a filmekben. Csak reméltem, hogy ebben a helyzetben is működni fog.

Malcolm a humor legcsekélyebb jele nélkül nevetett fel.

– Anyukád egyik kis barátja keresett meg, miután apám elküldött. Csak annyit kellett tennem, hogy megmérgezem a teáját, és beviszik a kórházba, ő pedig onnan elviszi, és akkor az enyém lehetsz. Annyira jól fogunk szórakozni, mielőtt megöllek.

– Te mérgezted meg az anyámat – kiáltottam.

Megvonta a vállát. – Persze, és cserébe, ahogy mondtam, megkaplak téged plusz ötvenezer dollárt.

Gondolkodás nélkül rávetettem magam, csakhogy nem értem el. Egy erős kar fogta át a derekam. Egy uff szakadt ki belőlem, amikor megállított.

Egy nagydarab alak mögé löktek, és gyorsan rájöttem, hogy Saxon az.

– Te – vicsorgott Malcolm.

– Miért nem teszed el a fegyvered, és harcolsz, mint egy igazi férfi – ugatott Saxon.

– Ja, persze – horkant fel Malcolm. – Nem hinném.

– Ha elviszed őt... teszek róla, hogy megbánd.

– Látod, nem hiszem, hogy ezúttal nyerni fogsz. Itt most én vagyok előnyben – lóbálta körbe a fegyvert. – Azt hiszem, most jobb, ha rám hallgatsz.

Saxon nevetett. Tényleg nevetett, majd azt mondta: – Nem hiszem.

Malcolm ismét célzott. – Nem! – sikítottam, és Saxont ellökve, a földre estem vele, mire a fegyver elsült, aztán csend lett.

– Megint nélkülünk szórakozol, Beth? – kérdezte egy rekedtes hang.

Felpillantottam a padlóról, és Trevor Boont és Dallas Gant láttam. Csak épp Dallas lefogta a dühösnek látszó Malcolmot .

– Engedjetek el! – üvöltötte.

– Ez nem valószínű – ugatott Dallas.

– Le akarnál most szállni rólam, vipera? – lenéztem Saxonra. Édes istenem, elfelejtettem, hogy nekiestem, és most rajta feküdtem.

– Akarom-e, hogy leszálljak rólad? – Tényleg ezt mondta?

Dallas, Trevor és Saxon felnevetett. Elpirultam.

Anya.

– Ó, Istenem, fel kell hívnunk Stoke-ot. Malcolm megmérgezte anyát. Oscar már a kórházban várja. El akarja vinni. Figyelmeztetnünk kell őket. Azonnal!

– Valószínűleg elkéstél – gúnyolódott Malcolm.

– Nyugodj meg, gyermekem – szólalt meg Mrs. Cliff. Ránéztem, zihálva rohantam oda hozzá, épp mikor összecsukta a telefonját. – Lannal beszéltem. Már tudja. Remélhetőleg már foglalkoznak az üggyel. – Megpróbált felegyenesedni, próbáltam segíteni, de láttam, hogy megrándul. Dallasra és Trevorra nézett, és azt mondta: – Itt volt az ideje, hogy ti idióták megérkezzetek.

– Mit akarsz tenni ezzel, mielőtt beviszünk a kórházba? – kérdezte Dallas.

– Ő az enyém – mondta Saxon. Odament Malcolmhoz, gyomorszájon vágta, ahogy összeesett, Saxon a hajánál fogva felrántotta a fejét, és úgy sziszegte.

– Mondtam, hogy ezért még megfizetsz. – Elengedte a haját, és azt mondta Dallasnak: – Billy hamarosan itt lesz. Elviszi a telepre.

Ekkor rohant be Josh a konyhába, és azt mondta: – Éhen halok, ez a játék rohadt jó. Esküszöm, még a fejhallgatóval is olyan hangja volt a lövéseknek, mintha a házban történne. – Megállt, körülnézett, és azt mondta: – Ó, a francba.