7.-8. Fejezet

 

Hetedik fejezet

 

Malinda

 

 

Fordította: Sweety

 

Két héttel később

 

Úgy tűnt, felgyorsult az idő. Tizennégy nap telt el. Szerencsére eseménytelenül. Nos, eseménytelenül, abban az értelemben, hogy senki sem próbálta bántani a családomat. Más szempontból azonban eseménydús volt, és az egyik ilyen szempont épp most sétált be a konyhába.

– Stoke– kiáltotta Josh, ahogy felállt – megjöttél. – Valamiféle férfias kézfogásra készült.

– Szia, kislány – mondta Stoke, amikor elhaladt az asztalnál ülő Nary mellett. Néztem, ahogy megszorította a vállát, és továbbment.

– Szia, Stoke. Ma este szolgálatban vagy? – kérdezte Nary.

– Persze. – Vigyorgott, miközben tovább haladt, és megkerülte a pultot. Mellém ért, és megcsókolta az arcom.

– Szia, szívem, mi a vacsora?

A tizennégy nap alatt minden alkalommal úgy sétált be a házunkba, mintha az övé lenne, mintha ott lakna, és mindig ugyanazt a kérdést tette fel. És minden alkalommal le kellett csillapítanom a hevesen verdeső szívemet.

– Házi készítésű pizza lesz ma– tájékoztattam, és megfordultam, hogy lássam, ahogy a hűtőhöz megy, és felkap egy doboz kólát.

Megpördült, felpattintotta a kupakot, de mielőtt belekortyolt volna, ahogy mindig tette, rám vigyorgott, és azt mondta:– Csodásan hangzik.

Oh. Jaj nekem.

Szerettem a mosolyát. A mosolyát, amely egyre ismerősebbé vált számomra, akkor is, ha minden alkalommal, amikor megosztotta velem, legszívesebben tócsává olvadtam volna tőle. Ehelyett egy apró vigyort küldtem neki, és visszafordultam a vágódeszkához, hogy ott folytassam, ahol a megjelenése előtt tartottam.

Az eseményt követő napon, miután Stoke ott töltötte az éjszakát, és a gyerekeim elmentek az iskolába, úgy kerültem, mintha pestises lenne. Az érzelmeim és a gondolataim az őrületbe kergettek. Nem tudtam elhinni, hogy lehettem olyan nyugodt Stoke karjaiban, amikor elbúcsúztam a gyerekeimtől. Nem tudtam elhinni, hogy nem foglalkoztam azzal, hogy óvjam a gyerekeim gondolatait attól, amit talán gondoltak... Istenem, még abban sem voltam biztos, hogy ennek van értelme.

Megadta nekem aznap. Távol maradt, miközben Warden telepítette a biztonsági rendszert. Oké, többnyire a szobámban maradtam, egészen addig, amíg ebédidő nem lett, és a gyomrom dühösen korogni nem kezdett. Amiatt is rosszul éreztem magam, hogy ilyen ostobán viselkedtem. Kimentem és megetettem Warden-t, Stoke akkor nem volt a közelben. Beszélgettem és nevettem Wardennel. Kedves ember volt, akit érdemes megismerni, és amíg ő befejezte a munkát, én mellette maradtam, és szórakoztattam őt a gyerekekről szóló történetekkel és egyszerű csacsogással.

De aztán Warden lemászott a létráról, és a verandán állva lenézett a rozoga hintaszékre, ahol ültem. Hirtelen kijelentette:– Ő egy jó ember.

Meglepődtem rajta, mert épp a focicsapatokról beszélgettünk, ezért megkérdeztem.

– Kicsoda?

Elvigyorodott. – Stoke.

– Um... ez kedves.

Warden a szemét forgatta, és leült mellém.

– Ő megbízható. Soha nem ismertem még ennyire odaadó testvért. Annyira hűséges, hogy mialatt egy testvérnek segített golyót kapott a hasába, és annyira rohadtul hűséges, hogy elverték, miközben egy másik testvér nőjét próbálta megvédeni.

Ó, Istenem. A testem megborzongott a gondolattól, hogy Declan megsérült. Annyira férfias volt, és olyan hűséges.

Az előző este nem vettem észre semmilyen heget.

– Ő egy jó srác, Mally– mondta Warden, a tőle kapott becenevet használva. – Azok, akiket ismerek a Hawks klubban, mind azok. Nem ismerek mindenkit, a legtöbbjüket igen, de nem mindenkit. Így nem ismertem az exedet...

– Nem az exem volt, Warden.

Warden felsóhajtott.

– Sajnálom, Mally, de azt hiszem, ha teljesen őszinte vagy magadhoz, akkor mégiscsak az volt. Vi mindent tud a szarságokról. Sok mindent képes kideríteni, és sajnálom, de mivel az ő egyik embere vagyok, én is tudok mindent. A férjeddel már jó ideje nem voltatok egy pár. Csak azt akarom, hogy tudd, hogy... amit akkor érzel, amikor Stoke-ra nézel, az rendben van. Nem baj, ha vonzódsz hozzá.

– Warden – figyelmeztettem. Nem tudtam... nem akartam... nem álltam készen erre.

– Ez minden, amit mondok, Mally. Most pedig hozz nekem egy italt, asszony. Szomjan halok.

Felmosolyogtam rá. Megfogtam a kezét, ahogy könnyek öntötték el a szemem, és azt mondtam:– Köszönöm, édesem.

– A fenébe, nehogy Stoke meghallja, hogy így hívsz. Még a végén szétrúgja a seggem.

Nevettem, mert ebben erősen kételkedtem.

De tévedtem, és ez csak három éjszakával később derült ki. Az azt megelőző két éjszakán nem láttam Stoke-ot. Távol tartotta magát. Egyszer műszakja volt a gyerekek iskolájában, és hazadobta őket, de nem jött be, csak másnap este.

A rendőrség aznap járt ott, hogy átkutassa a házamat, és keresték, amiről Oscar azt hitte, hogy ott van. De nem találtak semmit. Előző nap elmentem a rendőrségre, és vallomást tettem, valamint távoltartási végzést kértem Oscar ellen.

Oscar felszívódott. A Hawks tagjai és a rendőrség azonban biztosak voltak benne, hogy még próbálkozni fog valamivel. Ezért voltunk még mindig megfigyelés alatt. Ott volt még az Anthony Graham körüli feszültség, aki nem volt hajlandó találkozni Talonnal, hogy rendezzék a velem kapcsolatos ügyet.

Ezért meglepett, hogy amikor Wardennel beszéltem telefonon, aki gyorsan a barátom lett, Stoke besétált a konyhából nyíló hátsó ajtón. A szemem tágra nyílt, amikor egyenesen felém tartott. Bekerített a pultnál mindkét karjával, ahol támaszkodtam.

– Nekem, ööö... mennem kell, drágám – mondtam a telefonba, és Stoke egész teste megfeszült.

Hallottam Warden hörgő nevetését a vonal végén, majd azt mondta:– Gondolom Stoke már ott van. Hallottam, hogy ma este megy. Jó szórakozást, Mally.

– Aha– ez volt minden, amit mondtam mielőtt Stoke kivette a kezemből a telefont, kinyomta, és a pultra tette. Közelebb hajolt hozzám, karjaival ismét körülvett, és sziszegve kérdezte.

– Kit hívsz édesemnek?

– Öhm... Wardent– suttogtam, miközben belenéztem a kemény acélszemébe.

– Nem tetszik ez nekem, Malinda.

– M-micsoda?

– Hogy egy férfit drágámnak hívsz. Azt ajánlom, fejezd be.

– Um... oké?

– Jézusom – káromkodott, majd megragadta hátul a hajamat, és az ajkamat az övéhez húzta, ahol folytatta a meghökkentésemet azzal, hogy milyen szenvedéllyel csókolt. Olyan szenvedéllyel, amit korábban soha nem éreztem, még Tank részéről sem, az első találkozásunkkor. Elhúzódott, és biztos voltam benne, hogy a fejem próbálta követni, mert az ajkamnak nem volt még elég.

Aztán kinyitottam a szemem, és azt kérdeztem:– M-mi volt ez?

Rám vigyorgott.

– Ez voltam én, ahogy megmutattam, hogy érdeklődöm irántad, és ahogy elmondtam azt is, hogy nem szeretem, ha más férfiakat szólítasz drágámnak.

– Oh– mondtam, mert az agyam nem működött.

Kuncogott.

– Ja, oh, most pedig maradok vacsorára és a kanapén alszom, újra.

– Um... rendben?

Nevetett.

– Látom, adnom kell egy kis teret, hogy átgondold. Megnézem, mit csinálnak a gyerekeid. – Ezzel egy gyors puszit adott nekem, és elhagyta a szobát.

Pislogtam.

Majd újra pislogtam.

Elment megnézni, mit csinálnak a gyerekek.

Érdeklődött.

Megmutatta, hogy érdeklődött... irántam? Erre gondolt... ugye?

Nem akarta, hogy más férfit hívjak drágámnak.

Stoke-ot én érdekeltem.

Declan Stoke érdeklődött irántam, és ezt a lehető legjobb módon mutatta meg nekem.

De ez az egész kiborított.

Csak három nappal korábban temettem el a férjemet. Bár Wardennek igaza volt, Tankkal már régóta nem volt kapcsolatunk, mégis nehéz volt ezt felfogni akkor.

Nevetés hallatszott a folyosóról, ahol a gyerekek voltak Stoke-kal.

Mert figyelte, hogy mit csinálnak.

Érdeklődött.

Igen, mindezt, mindent, ami ezzel kapcsolatos, sok időbe telt, amíg megszoktam.

Azóta, az első csók óta minden második nap nálam vacsorázott. Minden második este a kanapén aludt, és minden alkalommal megcsókolta az arcom, csak az arcom, amikor megjött.

Ennyi volt minden.

Soha egyetlen más mozdulatot sem tett.

Teljesen összezavarodtam.

Sokszor nevettette meg a gyerekeimet, és be kell valljam, engem is. Mindannyiunkat megnyugtatott, és mosolyra fakasztott. Declan Stoke belopta magát az otthonunkba és a szívünkbe. Már akkor világos volt, hogy a gyerekek imádták őt.

Nem teljesen értettem a dolgot.

Elképesztő volt a gyerekekkel, még a házi feladatban is segített nekik, ha időben érkezett.

Kedveltem őt.

Tényleg, kedveltem, és felmelegedett a szívem. De ugyanígy melegséggel töltött el Warden, Mattie és Julian is. Más volt ez az érzés Declan felé, mint amit a többiek iránt éreztem?

Nem voltam biztos benne.

Ettől függetlenül azt kívántam, bárcsak újra megcsókolna. Talán akkor el tudnám dönteni. Amint ez a gondolat átfutott az agyamon, azonnal bűntudatom támadt.

Nagyon sok szinten még mindig harcoltam magammal.

Nary és Josh imádták, hogy Stoke meglátogatta őket. Szerették, hogy időt szánt rájuk, ezért aggódtam, hogy amikor vége lesz, hogyan fognak reagálni. Amiatt is nyugtalankodtam, hogy amint vége lesz ennek a balhénak, ő is végez velünk.

Tulajdonképpen rettegtem ettől.

A gyerekek miatt természetesen... és semmi más miatt.

Egyáltalán semmi más okból.

Pontosan így volt. Nem bántam, hogy a végén befejezi velünk. Nem bántam, hogy elveszítem a mosolyát, a humorát, a kedvességét, az égetően dögös testét, amit bámulhatok. Vagy ahogy szerelmemnek szólított, ahogy kimondta a nevemet, ha dühös, bosszús vagy épp kedves hangulatban volt.

Egyáltalán nem bántam.

A testem visszazökkent a jelenbe, amikor a keze végig simított az oldalamon, és megállt a hasamon.

– Úgy tűnik, ma este sokat pörög az agyad– súgta a fülembe.

Alig tudtam visszafojtani a zihálásomat, a borzongást nem tudtam elfojtani. Az elmúlt két hétben nem csinált ilyet.

Az első nap után nem mutatott ilyen közelséget a gyerekek előtt.

– Ööö... igen – válaszoltam.

– Remélem, jó dolgokon, szerelmem. Ha nem, akkor van néhány ötletem.

– Ööö... oké?

Kuncogott, és az orrát a nyakamhoz simította.

– Talán később, jó?

– Ah... talán?

Horkantása megérintette a bőrömet, majd otthagyta az ajkait. Lehunytam a szemem, csak hogy másodpercekkel később kinyissam, amikor elmozdult. Elindult, hogy leüljön az ebédlőasztalhoz a gyerekeimmel.

– Oké, mit tanulunk ma este? – kérdezte.

Josh rögtön valami matematikai feladatról kezdett beszélni, de észrevettem, hogy Nary még csak nem is nézett Stoke-ra. Nem, engem nézett, tanulmányozott engem.

Nem voltam biztos benne mi jár a fejében, de aztán kaptam tőle egy kedves, apró mosolyt és – igen – egy felfelé tartott hüvelykujjat.

Aztán mielőtt még válaszolhattam volna a feltartott hüvelykujjára, a bejárati ajtónál felfordulás támadt, amit egy kiáltás követett.

– Engedj be oda. Senki nem állíthat meg, hogy mi a szart csinálok. Jobb, ha ezt közlöd a főnököddel is.

– Picsába– sziszegte Stoke.

– Declan– csattantam fel, miközben Josh nevetett, Nary pedig szélesen vigyorgott.

Felém fordult. – Szerelmem, Mrs. Cliff egy őrült.

Kuncogás hagyta el az ajkaimat. – Tudom, de ártalmatlan.

– Igen, hacsak nincs farkad.

– Declan– csattantam fel ismét.

– Kicsim, azt hiszi, hogy mindannyian akarunk egy darabot a seggéből. Flörtöl, aztán kiabál velünk. Állandóan a nyakunkon van, és azzal fenyegetőzik, hogy idehívja a fiait, ha nem rendezzük el mielőbb a szarságaidat. Akárkik legyenek is a kibaszott fiai.

– Declan Stoke, vigyázz a szádra a gyerekeim előtt– kiabáltam.

A szemét forgatta, felállt, és odajött hozzám. Azonnal átölelt, és lenézett rám.

– Szívem, én egy motoros vagyok. Egy aljas rohadék. Egy csomó ember tudja ezt. Káromkodom, mert a véremben van. A gyerekeid elég idősek ahhoz, hogy tudják ezt, és ahhoz is, hogy tudják, ha csak egy csúnya szót is hallok a szájukból, akkor velem gyűlik meg a bajuk. Igaz, gyerekek?

– Persze, Stoke– mondta Josh.

– Igen, Stoke– válaszolta Nary.

Ez meg mikor és hogy történt?

Oké, a két hét alatt észrevettem, hogy a gyerekek elkezdtek kötődni Stoke-hoz, de ez azért volt, mert időt szánt rájuk. Azt is észrevettem, hogy Stoke rendre utasítja Josh-t, ha káromkodik. Ahogy azt is, hogy mikor Nary elkezdett hisztizni, Stoke-nak csak a nevét kellett kimondania, és máris abbahagyta. Nekem miért nem tették meg ezt?

Bár azt hiszem, tudtam a választ. Mert én is ugyanígy éreztem.

Declan Stoke elképesztő volt, amikor jó kedve volt. De ha felbosszantottad, ijesztő emberré vált, és ezt megérezték. Azonban tudtuk, hogy egy ujjal sem érne hozzánk, mert miután tanúi voltunk annak, hogy egyszer tényleg elvesztette a fejét, leültetett minket, és elmagyarázta.

Időt szakított arra, hogy tisztázza, hogy milyen ember.

Négy nappal ezelőtt voltunk szemtanúi, amikor egy motoros testvére felbukkant. Azt hiszem, a neve Hose volt. Bejelentés nélkül jelent meg, és a bejárati ajtóhoz jött, amit Nary nyitott ki. Én a kanapén ültem Stoke mellett, mert oda ültetette a hátsómat, és Josh volt a másik oldalamon. Amint Nary kinyitotta az ajtót, Hose azt kiabálta,– Hol a faszban van Stoke?

Stoke pillanatok alatt felállt a kanapéról, és a bejárati ajtóban termett, félrelökve Nary-t.

– Hose, mit csinálsz itt?

– Elegem van ebből a szarságból. Már sosem vagy munkában, és nekünk, többieknek kell átvennünk a helyedet, mindezt valami hülye punci és a szarsága miatt. Én már...

Többet nem is mondhatott, mert Stoke behúzott neki egyet. Ahogy Hose előrehajolt, Stoke mélyen és fenyegetően morgott.

– Ha még egyszer idejössz, és olyan faszságokat beszélsz, amikről semmit nem tudsz, nagyobb bajod is lesz, mint egy törött orr. Ha még egyszer így beszélsz Malindáról, csövön át fogsz lélegezni, és ha még egyszer kiabálsz a lányával, hugyozni sem fogsz tudni egyedül. Beszélek Killerrel, ő a kibaszott főnök ebben az ügyben. Nem mintha ezt most tudnod kéne. Úgy tűnik, kurvára ki vagy rúgva, seggfej. Most pedig tűnj el. – Ezzel becsapta az ajtót, és felénk fordult. Nary és én is enyhén szólva megdöbbentünk. Josh szélesen és büszkén mosolygott. Amit együkünk sem érzett, az a félelem volt.

Mrs. Cliff kiabálása folytatódott.

– Tűnj az útból, vagy a golyóid nagyon gyorsan a markomban lesznek!

– Egy nap a testvéreim túlságosan félni fognak idejönni emiatt a nő miatt – vigyorgott Stoke. Mialatt én kuncogtam, ő ment, hogy lecsillapítsa a kedélyeket.

Nyolcadik fejezet

Stoke

 

Fordította: Sweety

 

A bejárati ajtót kinyitva megtorpantam, ahogy Mrs. Cliff a karjaimba zuhant. Pick, aki vele szemben állt, nevetésben tört ki.

– Beszélned kell ezekkel a motorosokkal. Úgy nézek én ki, mint egy kibaszott rosszakaró? Nem akart beengedni – sziszegte felém, majd Pickhez fordult. – Nem rejtegetek fegyvert a lábam között a köntösöm alatt. Nem hordok kést a rohadt melltartómban. Legközelebb, uram – kiabálta, és Pickre mutatott - legközelebb engedjen be, különben arra fogom kényszeríteni, hogy meztelenre vetkőztessen, és megmotozzon.

– Mrs. Cliff, én kértem a testvéreimet, hogy senkit se engedjenek be – mondtam.

Visszafordult hozzám, és megkérdezte.

– Miért? Az én Malindámmal kavarsz? Ha ez a helyzet, akkor biztos, hogy most azonnal elmegyek. Két hete mondtam neked, hogy mássz a bugyijába, és ahogy elnézem őt, nem tetted. Mi tart ilyen sokáig? Fel tudod állítani egyáltalán?

Pick nevetésben tört ki. Kétrét görnyedt a hasát fogva.

– Biztosíthatom, Mrs. Cliff, hogy ezen a téren minden kurvára rendben van. Nem mintha bármi köze lenne hozzá.

– Ne finnyáskodj – csattant fel, majd félrelökött, és besétált a házba.

– Gondolod, hogy Malinda utálna, ha megölném? – mondtam morogva.

– Hallottam ám, és igen, utálna – kiáltotta Mrs. Cliff a konyhából.

– Bassza meg – sziszegtem. Miután Pick minden jót kívánt, becsuktam a bejárati ajtót, és elindultam én is a konyhába.

Itt volt az ideje, hogy újabb lépést tegyek a nőm felé. Két és fél héttel ezelőtt megcsókoltam Malindát, aztán hátra léptem és csak vártam. Vártam, hogy közeledjen felém, hogy kimutassa, hogy akar engem, de egyiket sem tette. Tudtam, hogy vonzódik hozzám, a testvérek is mondták, hogy figyelt engem, mikor nem láttam.

Talán csak félénk volt?

Vagy, talán túl sok szarság pörgött a fejében ahhoz, hogy lépjen.

De az is lehet, hogy csak nem akart.

Hamarosan kiderül. Már ha Mrs. Kibaszott Cliff nem ront el mindent.

Az informátorunk mindent elmondott Anthony-ról és Oscarról. Amennyire tudtuk, Anthony is Oscarra vadászott. Bárcsak az a kibaszott, hülye Anthony találkozna Talonnal! Azt mondta, hogy békén hagyja Malindát és a gyerekeit, ha a lány tiszta, és nem titkol semmit. Átadtuk neki az összes információt, amit a zsaruktól kaptunk, miután átkutatták a helyet, és nem találtak semmit. Nem elégedett meg ennyivel. Mindez nem bizonyította, hogy a nő nem volt játékban, és nem volt nála a cucc. Csak annyit tehettünk, hogy vártunk, a pénznek és a kokónak valahol fel kellett bukkannia. Csak abban reménykedtünk, hogy ez hamarosan megtörténik. Anthony tudta, ha önhitté válik, mert utál várni, és bármivel is próbálkozik, akkor kitör a háború. Ausztrália szerte minden Hawks tagot értesítettek, hogy ha bármi rosszra fordulna, háborúba megyünk és kinyírjuk Anthony-t és az embereit.

Ez olyan dolog volt, amiről Malinda nem tudott. Azt tudta, hogy ő és a gyerekei a mi védelmünk alatt állnak, de azt nem, hogy ez meddig terjed. Néhányan azt mondanák, hogy egy nő miatt háborúzni őrültség, és talán,  ha nem lett volna ott neki Vadmacska, Talon egyet is értett volna. De nem most. Most készen állt arra, hogy megtegye, amit meg kell tennie, hogy a nő biztonságban legyen.

És bassza meg, hálás voltam ezért.

Mert akartam őt. Nem csak az ágyamba. Mindent tudni akartam róla. A bőre alá akartam férkőzni, és elvenni, amit adhat nekem. Cserébe mindenem neki adnám.

Kibaszottul hülye voltam, amikor kijelentettem, hogy nem lesz több kapcsolatom. Ez a gondolat azonnal szertefoszlott, amint megláttam Malindát.

Csak eltartott egy darabig, mire rájöttem erre.

Néhányan azt mondanák, hogy olyan voltam, mint egy izgatott punci, azok közt is a legizgatottabb.

Csak reménykedtem, hogy Malinda talán megpróbálja ezt velem. Kibaszottul aggódtam, hogy még nincs túl Tankon. Még akkor is, ha sokan mondták körülöttem azt, hogy túllépett rajta.

– Stoke, húzd ide a segged. Kész a pizza– kiáltotta Mrs. Cliff.

Felnyögtem, csak akkor mosolyodtam el, amikor meghallottam Malindát.

– Mrs. Cliff, nem kéne vele így beszélnie.

– Pff, kérlek. Látom, ahogy kiállsz érte, és próbálod azt mondani nekem, hogy nem akarsz...

– Mrs. Cliff – csattant fel Malinda, – a gyerekek.

– Igen, persze, róluk megfeledkeztem. Bocsánat, mompicok.

A gyerekek motyogva válaszoltak. Besétáltam a konyhába, és egy pizzát találtam az asztal közepén.

– Csodálatos illata van, drágám – jegyeztem meg.

Rám mosolygott, miközben leült Nary mellé, szemben Josh-sal és velem. Mrs. Cliff a hatszemélyes fekete asztal végén ült le.

– Köszönöm, van még több is, úgyhogy egyetek – mondta.

– Remek, éhen halok – mondta Mrs. Cliff. Malindára néztem, és elvigyorodtam, mikor a szemét forgatta.

 

****

 

A vacsora nem csak finom, de egyben vicces is volt. Mrs. Cliff szórakoztató történeteket mesélt abból az időből, amikor még a hadseregben szolgált. Nem voltam biztos benne, hogy igaz, mindenesetre rohadt vicces volt. Vacsora után Mrs. Cliff lelépett, a gyerekek pedig elmentek a szobájukba, hogy azt tegyék, amit a gyerekek manapság tenni szoktak. Biztos, hogy Nary telefonált, Josh pedig valamilyen számítógépes játékkal játszott. Én a sarokban lévő kanapén ültem. Malinda belépett, rám nézett, aztán a kanapéra, majd a tévére. Bekapcsoltam valami szar filmet, nem mintha bármit is terveztem volna nézni.

A türelmem kirepült az ablakon, amikor Malinda a kanapé bal oldalán lévő székhez ment és leült.

– Vonszold ide a csinos segged, asszony!

– Hm... azt hiszem, elfelejtettem kikapcsolni a sütőt. Mindjárt visszajövök. – Felállt, és sietve elindult, de én gyorsabb voltam. Felálltam, két lépést tettem felé, átkaroltam a derekát, megpörgettem a karjaimban, és a kanapéra ültettem. Zihált, amikor könnyedén a hátára fektettem. Aztán fölé hajoltam.

– M-mit csinálsz? – dadogta.

Rámosolyogtam, és észrevettem, hogy a mellkasa gyors ütemben emelkedik és süllyed. Ideges volt.

– Úgy akarok csókolózni, mint egy tinédzser pár. Készen állsz rá?

Tessék, a labda most már az ő térfelén pattogott.

– Én... Talán nekünk kellene...

– Malinda – morogtam.

– Igen. Nekem megfelel.

– Bassza meg, szerelmem– mondtam, mielőtt az ajkam finoman érintette az övét.

Visszahúzódtam, hogy lássam a reakcióját, amikor a szart is kisokkolta belőlem, ahogy azt mondta.

– A tinédzserek ennél jobban csinálják.

Kiszakadt belőlem a nevetés.

– Asszony, engedd, hogy felrázzam a világodat, és megmutassam, hogy egy igazi férfi sokkal jobban tudja csinálni, mint valami kanos tinédzser.

– Nos, én várok– vigyorgott.

Nyögtem. Imádtam, hogy incselkedő hangulatban volt. Nyelvemet az ajkaihoz érintettem, mire megugrott és zihált. Végig futtattam a nyelvem az alsó ajkán, majd, mielőtt mindent beleadtam volna, óvatosan ráharaptam. Meglepődtem, amikor elégedetten felsóhajtott. A szám az övéhez simult, és ő megdöntötte a fejét, mikor elmélyítettem a csókot. A kezemet fel-alá simítottam az oldalán, ahogy az ajkunk, a nyelvünk és a fogaink az őrület túlzásába estek. A keze lefelé vándorolt a derekamról, hogy megszorítsa a fenekemet, újra a szart is kisokkolva belőlem. A kezemet lefelé mozdítva felhúztam a lábát a csípőmre. Ezzel a mozdulattal közelebb kerültem felhevült testrészéhez. Lassan hozzányomtam a csípőmet. Visszahúzódott és felnyögött, a nyaka ívben meggörbült.

– Jézusom, szerelmem, mióta nem történt veled ilyesmi?

Hátracsúsztam a padlóra, amikor azt hallottam: – Pokolian régen, nyilvánvalóan.

Mrs. Cliff a kanapé fölött állt, és minket nézett.

– Tényleg be kéne zárni a bejárati ajtót. Azok a fiúk bárkit, csak úgy, beengednek.

– Jobb lenne, ha... – kezdtem.

– Mrs. Cliff – kiáltotta Malinda, miközben kipirult arccal lekászálódott a kanapéról.

– Elfelejtett valamit?

– Igen, azt hiszem, az asztalon hagytam a cigimet. – A konyhához sétált, és benézett. Visszafordult, és megrázta a fejét, mondván: – Nem, nincs itt. Biztos mégiscsak otthon van. Akkor én megyek is. Hagylak titeket, hogy folytassátok, amit elkezdtetek.

 A bejárati ajtó felé indult, amikor Malinda megállt előttem. Érezte, hogy kurvára dühös vagyok az öregasszonyra. Készen álltam rá, hogy kinyírjam, de amilyen szerencsém van, a szart is kikísértené belőlem.

– Jó éjt, ezúttal ne felejtsd el bezárni az ajtót. Megyek, beszélek a srácokkal.

Krisztusom.

– Viszlát, Mrs. Cliff.

– Igen – válaszolta, majd becsukta az ajtót maga mögött.

Malinda szembefordult velem.

– Declan...

– Még nem zártad be az ajtót – kiáltották az ajtó túloldaláról.

– Bassza meg – morogtam.

– Akkor zárd be az ajtót, és Malinda majd segít neked ebben – kuncogott Mrs. Cliff.

Ekkor egymásra néztünk és nevetésben törtünk ki. Odamentem, bezártam az ajtót, amit háromszor is ellenőriztem. Nem akartam, hogy az öregasszony megint közbeavatkozzon. Isten segítsen a testvéreimnek a bejáratnál. Malinda már a kanapén ült, ezért leültem mellé, és magamhoz szorítottam.

– Declan... – kezdte, de nem akartam, hogy befejezze. Tudtam, mi fog kijönni a száján, és nem akartam hallani. Megbánta, hogy megcsókolt. De bassza meg, a teste sikoltozott utána. Csak meg kellett várnom, hogy az elméje utolérje a testét.

– Említettem már, hogy tetszik a házad? – kérdeztem.

Ellazult mellettem. – Nem, még nem mondtad.

– Ez a legjobb, bébi. Manapság már nem sok faburkolatot látni a házakban, és itt mindenhol az van, a falakon és a tetőn is. A fapadló is nagyon jó.

– Nem sokan szeretik.

– Ez egyedi, más. Kibaszottul király.

Lenéztem, és elkaptam a mosolyát.

– Köszönöm – suttogta, amikor megcsörrent a mobilja a dohányzóasztalon. Felvette, ránézett, és szélesen elmosolyodott.

– Szia, Mattie, hogy vagy?

Basszus. Halkan felnyögtem, és hátradöntöttem a fejem a kanapén. A muffkétások már két hete nyaggattak, hogy engedjem átjönni őket. Minden alkalommal azt válaszoltam, hogy "a pokolba is, nem". Mattie-vel kapcsolatban azonban meglepődtem, mert bár tudtam, hogy Mattie és Malinda szinte minden nap beszéltek, egy szót sem mondott neki erről. Akárhogy is, egy épeszű ember csak ennyit tudott elviselni Vadmacskától és a bandájától. Különösen, mikor Mattie a lehető legrosszabbal akadt össze.

– Tessék? – kérdezte a lány. – Hm, nem is tudom. Mi... helló? Ó, szia, Julian. Nem, egyáltalán nem erről van szó. Igen, persze, hogy kedvellek. Csak...

Ekkor kivettem a kezéből a telefont, és belesziszegtem: – Mi a faszt akarsz, Julian?

– Ó, szia, Stoke. – Az istenit, hallottam a mosolyt a hangjában. A dühös hangom egy pillanatra sem ingatta meg a jókedvét.

– Csak azt kérdeztem Lindytől, hogy nem bánna-e, néhány látogatót holnap. Tudod, csak a szokásos tömeg.

– Nem. Ne holnap, jövő héten.

– De...

– Jövő héten, Julian, biztos vagyok benne, hogy mindannyian tudtok még várni.

– Rendben – csattant fel. – De jövő hétfőn miénk a nőd.

– Ma vasárnap van, Julian. Legyen szerda, és megegyeztünk – horkantam fel.

– Komolyan?

– Igen.

Hangosan és hosszan sóhajtott, majd végül azt mondta.

– Rendben.

– Rendben. Jó éjt, Julian –mondtam kuncogva.

– Jó éjt, tapló patkány.

A fejemet rázva letettem a telefont, és Malindához fordulva hátradőltem.

– Nem zavar, ha idejönnek?

– Um, nem. Azt hiszem. Kedves társaságnak tűnnek.

– Őrültek, vadak és... bassza meg, egyszerűen csak őrültek. De jó emberek.

– Rendben, Declan – mosolygott rám.

Az istenit, de szerettem ezt a mosolyt, mert ez a mosoly azt súgta, hogy meg akarja ismerni az embereimet.

– Szerelmem?

– Igen?

– Megkérdezhetem... szükséged van pénzre? Nem ismerem az anyagi helyzeted. Krisztusom, ha bármivel kapcsolatban segítségre van szükséged, csak szólj, rendben?

Meleg szemekkel nézett fel rám.

– Én, ööö, minden rendben van. Tank heti járadékot adott nekem. Volt egy kis megtakarításom, és... most, hogy meghalt... neki, öhm, volt életbiztosítása. Szóval, rendben vagyok. Azért köszönöm.

Basszus, de aranyos volt. Láttam rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát, mégis elmondta, hogy anyagilag rendben van.

A pokolba is, ha nem lett volna, kisegítettem volna.

Mielőtt a lába közé ugorva ijesztettem volna meg a véletlenül kisétáló gyerekeket, azt mondtam: – Fektesd ágyba a gyerekeidet, drágám. Aztán feküdj le te is.

Egy pillanatra mintha csalódottságot láttam volna rajta, de aztán ez eltűnt és egy apró mosolynak adta át a helyét, és aznap este utoljára még kisokkolta belőlem a szart is. Felállt a kanapéról, megfordult, lehajolt, és az ajkát finoman az enyémhez érintette.

– Jó éjt, Declan.

Felnyúltam, és végigsimítottam az arcán.

– Jó éjt, szerelmem.